Azt hiszem, esélytelen, hogy pótoljam az elmúlt időszak fontosabb és megörökítésre érdemes pillanatairól szóló beszámolót, úgyhogy csak néhány fontos dolgot próbálok feljegyezni, olyan sorrendben, ahogy éppen eszembe jut...
Szóval Zorkalány szókincsbővülésen esett át. Immáron három szót mond: anya, apa és hinta. Az anya-apát inkább csak olyan mantraszerűen, a hintát azt egyértelműen a hintára, és a hintázó mozdulatra, úgyhogy tuti, hogy képben van :o).
Kedvenc játéka a labda, eddig is voltak labdák a közelében, de valahogy csak most fedezte fel igazán, és öröm nézni azt az önfeledt játékot, amit a labdával művel. A labda az egyik megmentőm délelőttönként, ugyanis a Hölgy ilyenkor már nem alszik, viszont a nadrágszáramat húzogatja nyekergő hang kíséretében, hogy ugyanis vegyem fel. Na most, ha a labda előkerül, akkor egy ideig elfelejt nyekeregni...
És most jött el az az időszak, hogy nem könnyebb egy gyerekkel itthon, mint kettővel, mert ha Dani is itthon van, akkor eltűnnek a gyerekszoba mélyén, és csak néha kell rájuk néznem, így viszont, hogy Dani már ovis, Zorkának csak én maradok, mint játszótárs, és igényt is tart rám :o).
Pozitívum, hogy egy ideje már átalussza az éjszakát, persze van olyan éjjel, hogy még felébred, de többségében már alszik este 8-tól reggel 7-ig. Viszont hogy ne legyen azért olyan jó szülőpajtásoknak, Dani abszolút átszokott a mi ágyunkba, éjfél körül vonul át az összes takarójának, párnájának és egyéb alvókellékének kíséretében, közénk telepszik, és mondjuk az ellen még nem is lenne kifogásunk, hogy az ovi miatti anyahiányt így próbálja kompenzálni, de 5 percen belül elkezd helyezkedni, általában keresztbe rajtunk találja meg a számára legideálisabb alvópózt, közben hol az apját, hol engem vág képen, elorozza a takarónkat, de csak azért, hogy azon feküdhessen... szóval továbbra is szarkalábak a szemek alatt...
Dani a pelussal már teljesen leszámolt, nem mondom, hogy időnként a nagy játékba nem feledkezik bele, vagy a délutáni alvás alatt nem alszik el egyszer-egyszer túl mélyen, de ez most már egyre ritkább eset. Sőt, napok óta azt vettem észre, hogy az éjszakai pelus is száraz marad, úgyhogy lassan attól is elbúcsúzunk. Úgyhogy fiú létére, én személy szerint nagyon meg vagyok elégedve a szobatisztaságnak ezzel az időpontjával :o).
És, hogy ne felejtsem el, Zorka egyre többet járkál, még nem egyedül, de kapaszkodva, és kézen fogva különösen is szeret sétálgatni, ha valakinek elég strapabíró hozzá a dereka... Úgyhogy megkapta élete első kiscipőjét, "Claudi" néniéktől, rendkívül csajos, lila és virágos, úgyhogy most már az udvart is körbejárhatja, semmi nem állhat az útjába.
(A múlt heti Claudinénizésről meg majd egy másik postban, mert jó sokat kirándultunk, és van egy csomó kép is, amik majd még feltöltődnek, csak idő kérdése... )
